10 hét alatt 10 házat nyomtattak Kenyában

A 3D nyomtatás egyik újabb sikere.
10 hét alatt 10 házat nyomtattak Kenyában

Komoly fejlődés látható a 3D nyomtatás világában, de a nagy áttörésre továbbra is várni kell. Ennek különféle okai vannak, de amíg a technológia fejlődése eljut arra a szintre, ahol a jelenlegi akadályok már nem okoznak számára problémát, addig is reményteli minden újabb elkészült sikeres projekt.

Ennek legújabb példája a Kenyában, a Kilifi nevű településen létrehozott 10 házé. Komoly befektetők állnak a projekt mögött, ami jelenleg a legnagyobb teljes nyomtatott fejlesztésenk szmít a világon. A 14Trees átlagosan heti egy házat nyomtatott ki 10 hét alatt, 2022 októbere és 2023 januárja között. A leggyorsabb esetben 18 óra alatt sikerült elkészíteni egy teljes házat a nyomtatónak.

A házak közül hat darab 76 négyzetméter alapterületű lett, négy pedigé56 négyzetméteres. A kisebb házak ára 28 680 dollárnál kezdődik, a nagyobbak valamivel több mint 39 000 dolláros alapárral indulnak. A vállalatnak köszönhető a világ első nyomtatott iskolája is, de afrikai projektjeik ezzel nem értek véget, ahogy a kenyai példa is mutatja.

A cég vezetése úgy véli, hogy egyszerre több szempontból is előnyös a nyomtatási eljárás alkalmazása. Ezek egyike, hogy roppant gyorsan készülnek a házak, ebben az esetben 10 hét alatt 10 darab. A költséghatékonyság is fontos szempont volt számukra a megvalósításkor, amit nem csak a kivitelezés alacsony kiadásai mutatnak, hanem az elkészült házak eladási árai is. Mindemellett fontos volt számukra, hogy egy környezetbarát megoldást alkalmazzanak, és mivel kevesebb alapanyagot használtak, a bolygó erőforrásainak csak kisebb részét vették igénybe, mint egy hagyományos építkezés során tették volna, ráadásul a CO2-kibocsátás akár 70%-kal is csökkenthető a hagyományos építési módszerekhez képest.

A megyében összesen 52 házat terveznek létrehozni, és ahogy a jelen példa is mutatja, ez 10-15 házas tételekben tervezik. Ehhez egy saját fejlesztésű nyomtatási anyagot használnak, amit cég üzemében gyártanak.



Kapcsolódó cikkek

3d-nyomtatas-az-epitoiparban

Miért nem elterjedtebb a 3D nyomtatás az építőiparban?

Gyorsan fejlődő technológia, mégsem túl gyakori.

Építkezés menete lépésről-lépésre

Építkezés menete lépésről-lépésre

Egy családi ház építése életünk legnagyobb vállalkozása és nem csak anyagi szempontból.

Az építőipar következő évtizedeinek trendjei

Az építőipar következő évtizedeinek trendjei

Divatok jönnek és mennek, de vannak maradandó változások is.